Mit jelent a coaching?
Hazánkban is egyre több a coach, egyre népszerűbb a coaching, de sokaknak fogalma sincs, hogy valójában ki a coach, miben tud segíteni és mi történik egy coaching ülésen.
A coach egyfajta „mentális edző” vagy „lelki tréner”, aki sok esetben az életmóddal kapcsolatos különféle témákban, problémák megoldásában segíti a klienseit. Nagyon cél- és eredményorientált folyamat, tehát nem a „miértekre”, hanem inkább a „hogyanokra” tereli a kliens figyelmét, azaz arra, hogy hogyan lehetne megoldani az adott problémát.
Definíció
Ha a hivatalos definíciókat nézzük, akkor többféle megfogalmazása létezik a coahcingnak, de a lényeg, hogy a coaching a coach és a kliens (coachee) között zajló strukturált beszélgetésen és módszertani eszközökön alapuló beszélgetéssorozat, amely során a kliens a coach támogatásával saját maga találja meg a számára legjobb lehetőségeket, döntéseket és megoldásokat, és a coach segíti, hogy a változásokat be is tudja építeni az életébe. A folyamat az ügyfél fejlődését szolgálja, segíti a teljesítményének, kreativitásának növekedését, támogatja azt a képességet, hogy kihasználja a benne rejlő lehetőségeket és hatékonyan oldja meg a problémáit, érje el a céljait.
A coaching nem terápia
A coaching nem terápia, hiszen keveset foglalkozik a múlttal, helyette sokkal inkább jelen és jövő orientált. A coaching során tehát rátekinthetünk önmagunkra és a helyzetünkre, egy önismereti úton indulhatunk el és egy objektív képet kapunk arról, hogy milyen irányba haladjon tovább az életünk.
Amennyiben a coach a beszélgetések során úgy érzi, hogy a probléma nem feloldható coaching módszereivel, javasolhat hosszabb terápiát is az ügyfél számára.
Life coach alapok online – Mivel foglalkozik a life coach?
A life coaching fő területe a magánélet, ezért life coaching során az a ügyfél egyéni problémái kerülnek fókuszba, melyek lehetnek magánéleti elakadások, önértékelési problémák. Ezen problémák feloldásával és életvezetési tanácsokkal igyekszik a life coach segíteni klienst.
Fontos, hogy a problémát nem a coach oldja meg a kliens helyett: ő sokkal inkább kérdésekkel igyekszik terelgetni a megoldás felé. A coach feladata az egyén fejlesztése, a coaching ülés során mindig a kliens által behozott probléma az első, és a coachnak hinnie kell abban, hogy az ügyfél képes az adott probléma feloldására és kezelésére.
Mutass utat a hozzád fordulóknak
Mindenki kerülhet olyan élethelyzetbe, hogy nem érzi jól magát a bőrében. Fásultnak érzi magát, nem elégedett az élete egyes területeivel vagy éppen nem képes arra, hogy egyedül változást érjen el. Ilyenkor segíthet egy életmód coach. Szerencsére napjainkban hasonló helyzetekben egyre többen mernek és tudnak segítő szakemberhez fordulni; és egyre többen szeretnének tudatos életmódot kialakítani, így a coachok számára kiemelten fontos, hogy képben legyenek ezzel a területtel.
Életmódváltás coach segítségével
Ha életmód, akkor feltétlenül szükséges foglalkozni az életmódváltással is, hiszen coachként sokszor ez a kliensünk célja. Ezért elsőként belemerülünk az életmódváltás kulcsaiba, mint a motiváció, a célalkotás, a változás kezelése és a visszahúzó erők legyőzése. Minden változáshoz szükséges új szokásokat kialakítani, és természetesen fenntartani, ennek a mikéntjét is megtanuljuk. Végül pedig foglalkozunk napjaink egyik sláger témájával, a kiégéssel is.
Önismeret, önfejlesztés
Ezt a life coach tananyagot akkor is érdemes elvégezned, ha elsődleges fókuszod az, hogy a saját életedet tedd rendbe, esetleg a környezetedben élőknek szeretnél segíteni tudni, és akkor is remek választás, ha coachként a munkád során szeretnéd alkalmazni az itt tanultakat.
Mit csinál pontosan egy life coach?
Az egyértelmű, hogy egy coach ülés során a kommunikáción van a fő hangsúly, hiszen a coach így tudja megismerni a kliense problémáit. De hogyan zajlik pontosan egy coaching beszélgetés? Miről van szó? Vannak feladatok az ülés során?
Coaching eszközök
Egy coach rengeteg eszközzel és módszerek színes gyűjteményével rendelkezik. Laikusként úgy tűnhet, hogy a coah csak beszélget kliensével, azonban olyan jól megkomponált, személyre szabott beszélgetést vezet, ami segíti a hozzá fordulókat a céljaik felállításában és elérésében. Elsősorban olyan kérdéseket tesz fel, amik segítik a személyes fejlődést, az önismereti folyamatokat és rávezetik a klienst a problémáik leküzdésére. A coaching óra keretein belül a coach folyamatosan figyeli az ügyfele mondandóját és olyan fejlesztő feladatokat ad számára, amiknek segítségével megtalálhatja a számára helyes irányt.
Milyen egy coaching ülés?
Egy coaching óra dinamikáját és hangulatát sok minden befolyásolja. Mivel a kliens a beszélgetés során szembe néz a problémáival és saját érzelmeivel, szükséges a bensőséges, nyugodt körülmények kialakítása annak érdekében, hogy igazán meg tudjon nyílni és biztonságban érezze magát érzelmileg. A megfelelő eszközök alkalmazása elengedhetetlen annak érdekében, hogy oldott és őszinte legyen a beszélgetés.
Lehet csoportos is egy coaching óra, de a life coaching esetén jellemzőbb, hogy a kliensek egyéni beszélgetéseken vesznek részt.
Mennyi idő alatt tud segíteni egy coach?
A coaching beszélgetéseket általában 1-2 hetente szokták ismételni, és 5-10 hét alatt eredményesen zárható a coaching. Azt viszont fontos megjegyezni, hogy egy coachra nem csak egy élethelyzetben lehet szükség. Olyan szituációkban is érdemes coachoz fordulni, amikor még nem kilátástalan a helyzet, hiszen az életünkben rengeteg olyan időszak van, amikor megtorpanunk, és elég egy-két coaching ahhoz, hogy újra visszanyerjük erőnket, hitünket, és tisztán láthassuk céljainkat.
A nemzetközi példák is azt mutatják, hogy egy coach hosszú évekre az ember életének része, és a legapróbb magánéleti elakadás során is segít. Amikor pedig úgy érezzük, hogy minden rendben, akkor a sem árt az önismeret eszközeit elsajátítani egy coachként végzett szakember által.
Milyen végzettség kell hozzá, hogy life coach legyek?
Ahhoz, hogy coach legyél, választhatsz államilag elismert, akkreditált képzést, vagy dönthetsz úgy, hogy egy tanfolyam által sajátítod el a tudást.
A kettő különbözik egymástól a képzés hosszában, részletességében és a végzettséget nyújtó oklevél típusában. Azonban ha a karriered szempontjából nem ragaszkodsz ahhoz, hogy akkreditált coach váljon belőled, rövidebb képzések során is rengeteg hasznos információra tehetsz szert, amivel gyakorló coach válhat belőled!
Ha pedig már államilag elismert képesítéssel rendelkezel, érdemes lehet számodra online képzéseken, workshopokon részt venni és a legfrissebb technikákról, módszerekről tanulni rövidebb óraszámok keretein belül. Nálunk ezt megteheted, hiszen az online coaching workshopot az alapok elsajátítása és a tudásbővítés szempontjából is ajánljuk!
Milyen egy jó life coach?
Nézzük meg, hogy mik a legfontosabb kompetenciák, amik segítenek abban, hogy sikeres life coach, párkapcsolati, vagy life és business coach váljon belőled! A modulok sikeres elvégzésével még részletesebb rálátásod lesz arra, hogy milyen módszereket, mindsetet és készségeket szükséges elsajátítanod ahhoz, hogy kiemelkedő és elismert lehess a szakmában.
Út a célok felé
Coachként a legfőbb feladatod az, hogy segíts megtalálni a hozzád forduló klienseknek a céljaikat és magas szintű, személyes tervet állíts fel azok megvalósításához. Ezért fontos, hogy reálisan mérd fel, hogy mi, mennyi időn belül teljesíthető, hiszen így tud az ügyfeled eredményeket elérni.
A személyre szabott akcióterv részeként az önismeret is fontos szerepet kap, hiszen a kliensnek tudnia kell, hogy ki is ő, és mik a határai, ahhoz, hogy eredményt érjen el. Képzésünk során megismerkedhetsz a legfontosabb módszerekkel, amik segítenek a célkitűzésben és az akcióterv felállításában.
Kérdezz és hallgass
Fontos, hogy tudd, mikor, mit és hogyan kell kérdezni. A coaching beszélgetés során a kliens feladata, hogy meséljen és ehhez jól kell tudni kérdezni. Az ügyfél saját elmondásai, a szóhasználata és mondandójának hangulata alapján tudsz majd segítséget nyújtani számára, ezért kiemelten fontos, hogy figyelmesen hallgasd meg az ő történetét.
Hallgass a belső megérzéseidre
A helyesen feltett kérdések és a megfontoltan vezetett beszélgetés mellett szükséges, hogy érzelmileg is kapcsolódj a kliensedhez. Egy coaching beszélgetés során nem minden kerül a felszínre és sok esetben nem tudja az ügyfél megfogalmazni a gondolatait. Ezért a munka része, hogy a segítő kérdések mellett figyelj a mozdulatokra, a mimikára és a saját megérzéseidre is. A coaching eszköztár pedig sokszor segít a kommunikáció elmélyítésében a kliensed megismerésében.
Legyél szakértő
Sokféle gyakorló coach létezik. Válhat valakiből párkapcsolati coach, karrier és business coach, vagy life coach. A különböző szakterületek keveredhetnek is egymással, de légy profi valamelyikben és építsd az ügyfélköröd a coaching szakma egy ágazata köré. Így sokkal fókuszáltabban tudsz dolgozni és sokkal nagyobb szakmai tapasztalatra tehetsz szert.
Tanulj és fejleszd magad
Olvass blogokat, tanulj könyvekből, menj csoportos előadásokra és végezz el online tanfolyamokat! A tudásod és ismereteid folyamatos fejlesztése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy mindig a legfrissebb technikákat tudd alkalmazni a coaching beszélgetések során.
A kiegészítő képzéseken tanúsítványt is szerezhetsz, ami igazolja az elkötelezettséged és a szakértelmed.
Kerüld a személyes sztorikat
Az ügyfél történetét, problémáit, mondanivalóját mindenek felett első helyen kell kezelned, és a személyes történeteknek nincs helye a coaching beszélgetés során. Segítő szándékkal megoszthatsz olyan információkat és személyes történeteket, amikből tanulni tud a kliensed, de csak annyit, amennyi szükséges.
Figyelem
Egy coaching alkalom általában 60-90 perc közötti időtartamot fed le. Ez az idősáv az, amiben mind a kliens, mind a coach maximálisan rá tud fókuszálni a beszélgetés témájára és aktívan tud haladni a gyakorlati módszerekkel. Egy jó life coach a klienssel töltött idő során maximálisan csak rá figyel és nem hagyja, hogy bármi elvonja a figyelmét abban az órában.
Bizalommal teli légkör
Egy coaching beszélgetés akkor eredményes, ha a kliens elkötelezetten dolgozik azon, hogy változás álljon be az életébe. A coach nem oldja meg a problémákat, hanem segítőként részt vesz abban, hogy az ügyfele megtalálja a saját útját, és kilábaljon a nehézségekből, miközben támogatást kap. Ehhez a fejlődéshez viszont szükséges egy bizalmi légkört megteremteni, ami nem csak abból áll, hogy őszintén tud beszélni az ügyfél az ülések alkalmával, hanem abból is, hogy coachként minden elhangzott információt bizalmasan kezelsz.
Számodra ez több, mint munka
Ha örömmel foglalkozol emberekkel és szenvedélyed az, hogy segítd őket egy jobb élet kialakításában és elérésében, akkor minden bizonnyal jó coach válik majd belőled! Ez az alapja annak, hogy élvezd amit csinálsz.
További készségek, amik szükségesek
A kommunikáció, a kapcsolatteremtés és fentebb felsorolt kompetenciák mellett összegyűjtöttünk még további készségeket, amikre szükséged lesz a szakmában!
Empátia
Egy coach számára fontos, hogy legyen beleérző képessége és empátiával álljon minden hozzá forduló kliens felé, hiszen úgy tud igazán bizalmi kapcsolat kialakulni. Minél figyelmesebb egy coach, annál könnyebben tud tanácsot adni és egyéni, használható akciótervet felállítani a problémák áthidalása érdekében.
Oszd be jól az időt
Fontos, hogy tudj bánni az időddel, hiszen az ügyfeleidnek szánt időpontokat és az adminisztrációs feladatokat jól kell tudnod beosztani.
Légy határozott
A coaching során sokféle emberrel találkozhatsz. Előfordulhat, hogy valaki könnyebben beszélget, valakinek pedig hosszú idő, mire megnyílik. Fontos, hogy magabiztosan és határozottan tudd, hogy milyen módszertani megoldások alkalmazhatók a különböző típusú személyek esetén. Ezek gyakorlásához megfelelő segítséget nyújtunk a life coaching online alapozó során!
Üzleti véna
Coachként a saját magad ura leszel, ezért szükséges, hogy rendelkezz alapvető üzleti ismeretekkel annak érdekében, hogy jól tudd menedzselni saját magad. Legyen online láthatóságod, tudj jól árazni, és ismerd a módszereket, hogy kiemelkedő lehess a piacon!
Hivatás és önismeret – Kinek való a life coach online tananyag?
A life coach tananyag minden olyan gyakorló coach számára kiváló választás, akik szeretnének megismerkedni a life coaching alapjaival és módszereivel, annak érdekében, hogy még szélesebb legyen a szolgáltatásuk palettája. Ajánljuk azoknak a coachoknak is, akiknek a tudásuk fejlesztése, frissítése a céljuk.
Ha már megszületett benned a gondolat, hogy a coaching szakterületén helyezkedj el, de még bizonytalan vagy a karrierváltásban, akkor szintén hasznos lehet számodra a life coach workshop. Mivel nálunk online tanulhatsz, könnyedén össze tudod egyeztetni a hétköznapi teendőiddel a tanulást és a képzést követően egy tisztább képet kapsz majd arról, hogy merre menj tovább!
Ha pedig elsődlegesen önismereti céllal vágnál bele, akkor szintén a legjobb helyen jársz! Csatlakozz a The Bright Academy online tananyagaihoz!
Milyen karrier vár rám később?
A life coach tananyag elsajátítása után munkába állhatsz egyéni vállalkozóként, és tarthatsz coaching üléseket online vagy offline. Life coachként jellemzően egyénekkel fogsz együtt dolgozni, de ha az üzleti szektorban helyezkedsz el, a céges coaching is a szolgáltatásaid része lehet.
Szeretnél a saját magad ura lenni és rugalmas időbeosztásban dolgozni a segítő szektorban? Vagy egy pszichológus oldalán szeretnél elhelyezkedni? Akár milyen irányt képzelsz el magadnak coachként, online videós workshopunk olyan szintű szakmai képzettséget és gyakorlati tudást ad, amit biztosan tudsz a karriered építése során használni!
Ha pedig már megfelelő gyakorlattal rendelkezel, tarthatsz csoportos coaching üléseket, vagy előadásokat az önismeret, a személyes kompetenciák felismerése és értékelése, vagy további aktuális témában. Magyarországon egyre nagyobb az érdeklődés az egyéni fejlődést segítő előadások iránt, így ha vonz téged a csoportos coaching, akkor részt vehetsz ilyen típusú szakmai eseményeken is.
Nemzetközi coach
A modulok elvégzése után névre szóló certifikátot kapsz tőlünk magyar, angol és német nyelven, így akár nemzetközi coach is válhat belőled. A névre szóló certifikátot elektonikus és letölthető formátumban állítjuk ki, ami segít abban, hogy könnyen használd őket az online térben amikor nemzetközi karriert építesz.
Mennyit keres egy coach?
Life coachként nagy valószínűséggel a saját magad ura leszel, és szabadúszóként várod majd a hozzád forduló, segítségre szoruló párokat. Így a díjazás nagyban függ a területi elhelyezkedéstől, a gyakorlottságtól, az általad vállalt órák és kliensek számától. Egy coach havi fizetése 400 – 800 ezer forint között mozog 2024-ben a hazai piacon. Ahogy a legtöbb szolgáltatói szakmánál, itt is elmondható, hogy az árazás egy egyéni módszer, amit saját magadnak tudsz majd kialakítani.
A bevételeid mellett az üzleti kiadások szintén változók a coach szakmában, hiszen a havi kiadásokat növelheti a stúdió, vagy iroda bérlése, vagy a számítástechnikai eszközök beruházása (a gördülékenyen zajló online beszélgetések biztosítása érdekében).
Kinek ajánljuk ezt a tudásbővítő anyagot?
- Azoknak, akik már elvégezték egy alapszintű coach képést, vagy az coaching alapozót és szeretnének még tovább fejlődni
- Azoknak, akik szeretnék megtalálni a hozzájuk leginkább passzoló speciális coaching szakterületet
- Azoknak, akik szeretnék bővíteni a coaching eszköztárukat új módszerekkel, technikákkal
- Azoknak, akik szeretnének megismerkedni az életmódhoz, életmódváltáshoz kapcsolódó legfontosabb ismeretekkel
- Azoknak, akik szeretnének javítani, fejleszteni a saját életükön, életmódukon
- Azoknak, akik szeretnének segítséget nyújtani a szeretteiknek és a környezetükben élőknek
- Azoknak, akik szeretnének coachként magabiztosabban segíteni az életmód témával érkező ügyfeleknek
- Azoknak, akik szeretnének majd coachként dolgozni, de még gyűjtik a tudást, tapasztalatot
- Azoknak, akik szeretnének lendületben maradni a fejlődés terén, de nincs most idejük vagy kedvük egy hosszú képzésre
Online life coaching – Légy segítő szakember!
Ezt a tananyagot szakmai oktatónk állította össze, aki maga is gyakorló coach, több éves szakmai tapasztalattal. A tanfolyam esettanulmányok és gyakorlati példákon keresztül adja át a tudást számodra. Az elméleti alapok megszerzése után, gyakorlatias feladatokat kapsz, ezzel készítünk fel téged azokra a helyzetekre, amivel egy coaching ülés során garantáltan találkozni fogsz. Ez a viszonylag gyorsan teljesíthető, kompakt továbbképzés online zajlik, ahol videós és írásos anyagokat biztosítunk, amik során a szükséges kompetenciák és eszközök mellett más hasznos tudásanyagot is elérhetővé teszünk számodra.