Az egészséges bélflóra
Talán kevés könnyen elérhető és feldolgozható információ van erről a varázslatos, egyedi rendszerről, amit úgy hívnak: a bélflóránk.
Mitől lesz egészséges? Mi befolyásolja a működését? És valóban mindenre megoldás a fermentált zöldség, ami az interneten hódít?
Vannak olyan bakrétiumok, amikre szükségünk van az emésztéshez, az immunrendszerünk ellenállóképességének növeléséhez és összességében a létezéshez. De bizonyos esetekben megborul a rendszer, elszaparodnak a „rossz” baktériumok, és lecsökkenhet a jótékony mikroorganizmusok száma.
Szinte minden a bélből ered: bőrkiütések, ingerlékenység, étel intolerancia, energiahiány. Az egészséges bélflóra legalább olyan fontos, mint enni, inni, aludni és lélegezni: ez határozza meg a testünk egészségét.
Mik azok a mikroorganizmusok?
A mikroorganizmusok apró, szabad szemmel nem látható sejtes élőlények. Jelen vannak a vízben, a levegőben, a talajban és részt vesznek abban a körforgásban, amit úgy nevezük: az élet. Az emberi szervezet számára jótékony hatású mikrobák mellett olyanok is vannak, amik veszélyesek lehetnek, hiszen fertőzést, betegsget okozhatnak (szalmonella fertőzés, romlott ételek által okozott ételmérgezés).
Egy betegség, hasfájás, vagy bélflóa egyensúly helyreállítása során „jó” és „rossz” baktériumokként szoktuk őket megkülönböztetni.
Mi az a bélflóra?
A bélflóra azoknak a mikroorgazmusoknak az összessége, amik az emésztőrendszer bizonyos szakaszaiban találhatók meg (vékony-, és vastagbélben, gyomor). Átlagosan elmondható, hogy töb száz faj alkotja egy ember bélflóráját, amik segítenek a betegségmegelőző folyamatokban és a kórokozó ellenes védekezésben. A szervezetben található mikroorgazmusok egy része állandó, néhány viszont csak átmenetileg tartózkodik a bélben.
A normál bélflóra közösségét mintegy 400-500 faj alkotja, melynek egy része állandó, másrészük csak átmenetileg tartózkodik a bélben.
Miért nem beszélünk róla eleget?
Biztosan ismerjük azokat a szavakat, hogy prebiotikumok és probiotikumok – hiszen ezeket még az orvosunk, gyógyszerészünk is ajánlhatta korábban egy vírusos fertőzés vagy antibiotikum kúra során. De miért nem emlegetjük sokat a hasznos baktériumokat a bélrendszerben?
Fontos, hogy megismerjük a testünk működését ahhoz, hogy olyan döntéseket hozzunk, amik értünk vannak, és nem ellenünk!
A te egyedi rendszered
Ahogy a szervezetünk is teljesen egyéni felépítés alapján működik, a beleink és az azokban található mikroorganizmusok, baktériumok is egyedi arányban alkotják a bélflóránkat.
Minden élő, emberi szervezet sajátos mikrobiom rendszerrel rendelkezik. Születéskor teljesen steril a vékony- és vastagbél, ami később, a táplálkozás során és a nyálkahártyákon keresztül a szervezetbe bekerülő baktériumok határoznak meg.
Ismerd meg a sajá rendszered és tanuld meg annak táplálását az egészséged hosszú távú megőrzése érdekében!
Mi történik, ha a bélflóra egyensúlya felborul?
Ha a jótékony baktériumok száma lecsökken, és a „rossz” baktériumok elterjednek a bélrendszerben, azt a szervezetünk jelezni fogja. A legtöbb olyan panasz megjelenhet, ami az emésztéssel kapcsolatos, például a puffadás, hasfájás, emésztési zavar, székrekedés, és hasmenés.
Mivel a mikrobiom a teljes testünk ellenálló képességéért is felel, a felborult egyensúly és a hasznos baktériumok hiánya az immunrendszerünk gyengüléséhez is vezethet, így nagyobb eséllyel kapunk el fertőzéseket és betegségeket.
Mi okozhatja a bélflóra egyensúlyának felborulását?
A tünetek megjelenésekor sokakban fel sem merül a bélflóra egyensúlyának problémája, pedig sok hétköznapinak tűnő dolog is befolyásolhatja a mikrobiom egészségét. A bélflóra egyensúlyának okozói közé tartozhatnak az alábbiak:
- Antibiotikum kúra: Fertőzések, betegség esetén az antibiotikumok hatékonyan elpusztítják a kórokozó baktériumokat, de sajnos egyúttal károsítják a hasznos bélbaktériumokat is, ami megzavarhatja a bélflóra egyensúlyát.
- Fertőzések: Baktériumok vagy vírusok okozta fertőzések károsíthatják a bélflórát, mivel a kórokozók versenyelőnyhöz juthatnak a bélben. Ezt az állapotot az antibiotikum fogyasztása tovább rontja.
- Stressz: Hosszú távú vagy intenzív stressz hatására csökkenhet az immunrendszer védekezőképessége és a folytonos szorongás hatással lehet az emésztőrendszerre is, így befolyásolva a bélflóra egyensúlyát.
- Helytelen, egyoldalú táplálkozás: Az egészségtelen étrend, például a túlzott cukor- vagy zsírfogyasztás, valamint az alacsony rostbevitel is kedvezhet a bélflóra egyensúlyának felborulásának, a rossz baktériumok elterjedésének.
- Gombák: A gombák (például a candida albicans) okozta fertőzések negatívan befolyásolhatják a bélflóra egyensúlyát.
Visszafordítható ez az állapot?
Az élő szervezet egy rendkívül ellenálló rendszer, ami képes akár teljesen megújulni. A jó hír az, hogy a bélflóra egészséges állapotának visszanyerése lehetséges a megfelelő intézkedések, étrend és életmód betartása mellett. Az állapot visszafordításakor a gyógyszerek és mesterséges készítmények helyett érdemes a természetes megoldásokra fókuszálni, amik hosszú távon is beépíthetők a hétköznapokba.
Jótékony szokások a bélflóra támogatására
Ahogy a neve is sejteti, a bélflórák a bélrendszer alkotóelemei, így ebből következtethetünk arra, hogy óriási hatással van az emésztőrendszerünkbn megtalálhtó mikroorganizmusok egészségére az, ami a gyomorban és belekben történik.
Első és legfontosabb tipp tehát a az egészséges, vegyszermentes, magas rost- és vitamintartalmú ételek fogyasztása, míg a túlzottan finomított szénhidrátok (például cukor, fehér liszt) és a mesterséges ételek kerülése. Fogyasszunk prebiotikumot és probiotikumot, vagy olyan ételeket, amik ezekben gazdagok: ilyen a joghurt, a kefír, a hagyma, a fokhagyma, a póréhagyma vagy zabpehely.
Érdemes a rendszeres testmozság bevezetése, a streszkezelés és a megfelelő, pihentető alvás is.
Bélflóra helyreállítása – Mit tanulsz majd nálunk?
Amellett, hogy elsajátítod, hogy tarthatod fenn bélflórád egészséges egyensúlyát és megismered a bélrendszer, a mikrobiom és a szervezet emésztőrendszerének működését, további hasznos anyagokkal tesszük színessé ezt az online képzést.
- A saját tempódban tanulhatsz online akkor, és ott, ami számodra a legideálisabb
- Oda-vissza lapozhatsz a tananyagban, így ha valamit újra elolvasnál, nincs akadálya
- Örök hozzáférést kapsz az tananyaghoz, tehát azok azután is rendelkezésedre állnak, hogy befejezted a képzést
- Szakértő, nagy tapasztalattal rendelkezdő oktatótól tanulhatsz, aki virtuálisan, végig fogja a kezed a tanulás során
- Gyakorlati technikákat alkalmazunk, szóval a száraz elmélet helyett érdekes, interaktív módon sajátíthatod el az anyagot
- A tudásanyag elsajátítása után online certifikátot kapsz
Bélflóra helyreállítása – Kiknek javasoljuk ezt a tudásbővítő anyagot?
- Azoknak, akik szeretnék megőrizni egészségüket hosszú éveken át
- Azoknak, akik gyomor panaszokkal küzdenek és szeretnének megismerkedni a mikrobiom, mikroorganizmusok és a bélflóra helyreállításának tudományával
- Azoknak, akik szeretnének többet megtudni azon betegségek kialakulásáról, amik a bélflóra egészségtelenségéből erednek
- Azoknak, akiket érdekel az élő szervezet működése
- Azoknak, akik számára fontos az egészséges életmód, a helyes táplálkozás és olyan tanfolyamot keresnek, ahol többet tanulhatnak ezekről
- Azoknak, akik úgy gondolják, szükségük lenne néhány tippre a bélflórájuk helyreállításához
Fontos megjegyezni, hogy ez az online workshop a holisztikus gyógyászatra épülő tudásanyagot tartalmazza, aminek célja a bélflóra egyensúlyának megtartása, a minimálisan kibillent állapot visszafordítása. Betegség, gyulladásos tünetek esetén ajánlott egy szakember segítségét kérni! A tananyag átadása során elhangzó összefüggések nem számítanak orvosi tanácsnak.