Jóga életmód kisokos
A jógikus, jóga életmód az egységről szól. A test, az elme és szellem egységéről, hiszen életünkben mind a három összetevő komoly részt kíván. Ezért nem elég ha csak az egyikkel, vagy csak a másikkal foglalkozunk, hiszen akkor kibillenünk az egyensúlyunkból. A jóga életmód tehát a belső egyensúlyunk a sattva megtalálásról szól. A sattva szanszkrit szó, aminek a jelentése tisztaság, harmónia. A fizikai gyakorlatok, az ászanák segítenek neked abban, hogy egyensúlyt, erőt és hajlékonyságot teremts a testedben. Ennek eredményeképpen, bármivel is kerülsz szembe az életben, sokkal ellenállóbb, kitartóbb és kiegyensúlyozottabb leszel.
Miért a jóga?
Sokan fognak jóga gyakorlásban a stressz vagy a szorongás csökkentésének érdekében. Egy tanulmányban 34 nő volt jelen, mindannyiuk valamilyen szorongásos problémával rendelkezett. Hetente kétszer kellett jóga órán részt venniük, két hónapon keresztül. Azok, akik jógáztak, szignifikánsan alacsonyabb szorongásos tünetek produkáltak, mint a kontrollcsoport. A jóga nagy figyelmet fordít a jelenben levés, és a béke érzésének fontosságára, ez pedig csökkenti a stresszt. Mindemellett a jóga csökkentheti a test gyulladásos markereit, ezáltal megvédhet minket a krónikus megbetegedésektől is. Javítja az élet és alvás minőséget, csökkenti a szív és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát.
Jóga életmód – Hogyan vágj bele?
A jóga életmód nem kívánja meg, hogy elvonulj egy indiai ashramba, és aszkéta életmódot folytass. Te magad is rengeteget változtathatsz az életeden, ha a jóga szemlélet egyes elemeit, egyszerűen átülteted az életedbe. Nézzük, melyek ezek a pillérek, melyekre építhetsz a későbbiekben.
Jóga gyakorlás
Ahhoz, hogy a jóga gyakorlás rendszeressé váljon az életedben, lényeges hogy olyan típust válassz, amit szeretsz csinálni. Ma már számtalan lehetőség közül választhatsz: hatha jóga, vinyasa, power jóga, bikram jóga, ashtanga jóga. Válaszd ki a hozzád legközelebb állót és gyakorolj, minél többet. Mindegy, hogy jóga tanárral, vagy videó alapján csinálod, a lényeg, hogy csináld.
Kelj fel, és nyújts!
Ahhoz, hogy jól induljon a napod, indíts minden reggelt nyújtással. Nincs annál jobb érzés, mint amikor megnyújtóztatod az elgémberedett tagjaidat, és életet lehelsz az izmaidba, és a testedbe. A nyújtásnál kifejezetten fontos az, hogy figyelj a légzésedre. Lélegezz mélyen be, majd ki, ami csökkenti a stresszt, és nyugtató hatással bír. A nyújtás hatására javul a vérkeringés és frissebbnek, kipihentebbnek érzed majd magad.
Teljes értékű növényi étrend
A teljes értékű, növényi élelmiszerek csodálatos hatással lesznek majd a testedre és a lelkedre is. Igyekezz minél több fogást növényi alapanyagokra cserélni, annak érdekében, hogy a tested újra erőre kapjon. A jóga életmód tanfolyamban szuper recepteket találsz majd, nyugodtan próbáld ki őket!
Zöld zöldségek
Brokkoli, cukkini, spenót, káposzta, spárga… mind tele van értékes tápanyagokkal és antioxidánsokkal, melyek elengedhetetlenek az egészséges táplálkozáshoz.
Teljes kiőrlésű gabonák
Teljes kiőrlésű gabonák tartalmazzák a gabona teljes ásványi anyag és tápanyagtartalmát, ami az egészséges életmód egyik fő része. A teljes kiőrlésű rozskenyerek, tökéletes reggeli vagy ebéd alapot biztosítanak.
Bogyók és gyümölcsök
A bogyós gyümölcsök alacsony kalóriatartalommal és magas rosttartalommal rendelkeznek, ezért kifejezetten ajánljuk a jóga életmód részévé tenni.
Jóga és étkezés
Egy jóga órán, sok kalóriát égetsz el, ezért is kritikusan fontos, hogy kiegyensúlyozottan és egészséges étkezz. Maradj távol a feldolgozott élelmiszerektől, hiszen ezek semmi jót nem tesz neked érted és a testedért. A jóga órára nem csak mentálisan, de fizikailag is készen kell, hogy állj. Ez azt jelenti, hogy táplálnod kell a tested tápanyagokban gazdag élelmiszerekkel.
Hidratálj
Kezdj minden reggelt egy nagy pohár vízzel. A hidratálás során több oxigénnel teli vér termelődik, ami serkenti a vörösvértestek növekedését, ez pedig energiát ad neked. A hidratált állapot másik előnye, hogy gyorsítja az anyagcserét, ezáltal a test gyorsabban égeti el a kalóriákat.
Meditáció
A meditáció és a jóga kéz a kézben járnak. Számos tanulmány bizonyítja, hogy a rendszeresen meditálók elme funkciói sokkal inkább erőteljesebbek, mint nem meditáló társaiké, sőt több szürkeállománnyal is rendelkeznek. A rendszeres meditálás növeli a jólét érzését, empatikusabbá, és kreatívabbá tesz. Csökkenti a stresszt és a szorongást, elősegíti az érzelmi kiegyensúlyozottságot, és fokozza az öntudatot.
Légzőgyakorlatok
A tudatos légzés a jóga egyik fő része, és egyfajta öngondoskodás. Amikor hosszabbakat lélegzel, a test azt az üzenetet kapja, hogy megnyugodhat, kikapcsolhat. A pulzusod lelassul, a vérnyomásod csökken, ami annyit jelent, hogy nem vagy „harcra kész” állapotban. Nagyobb békét és nyugalmat érezhetsz. Ez a légzés az egyik kulcsa a jóga életmódnak. A légzés egy automatikus, ösztönös funkció, de te irányítod. Ezért például, amikor stressz helyzetbe kerülsz, mindig térj vissza a légzésedhez. A kundalini jóga szerves része a légzés, és hogy a segítségével kiaknázd a benned lévő energiákat.
Maradj jelen és indulj el befelé
A jóga életmód része, hogy jelen légy. Ne a múlton, a már megtörtént eseményeken, vagy a jövőn rágódj, hanem légy itt, a mostban. Így magad mögött hagyhatod egy adott nap nyomását, terheit. Ezáltal nő benned az elfogadás, helyzetek és emberek iránt. Igyekezz a fejedben lévő folyamatos narrációt csendesíteni, és elindulni befelé. A jóga, tulajdonképpen utazás önmagad felé. A jóga segít visszatérni a középpontodba, és együtt érzőbb, önzetlenebb emberré válni.
Miről szól a Jóga életmód tanfolyam?
A jóga életmód tanfolyam abban segít, hogy beépítsd a jógát a mindennapjaidba, és megszabadulj a negatív, gátló tényezőktől az életedben. Segít abban, hogy megteremtsd az alapokat egy kiegyensúlyozottabb és teljesebb élet felé. Bemutatja a mindfulness, a növényi táplálkozás, és a jóga alapjait, ösztönöz az egészséges táplálkozásra és mozgásra példákon keresztül. A tanfolyamban megtanulod, hogyan tudsz ellazulni, akár napközben is.
Kiknek ajánljuk a Jóga életmód tanfolyamot?
- Azoknak, akik úgy érzik, kibillentek a középpontjukból
- Rendszeres jógázóknak és sportolóknak
- Azoknak, akik egészségesebben szeretnének élni
- Minden jóga rajongónak
A tanfolyam moduljai
- Modul – Miért válaszd a növényi étrendet?
- Modul – A növényi étrendről általában
- Modul – A növényi táplálkozás különböző céljai
- Modul – Jóga, minfulness, mentális egészség
- Modul – A jóga hatása a testre és a lélekre