Koltai Balázs

Hivatása a szervezeti teljesítmény és kultúra fejlesztése kihasználva a digitális és AI transzformációban rejlő lehetőségeket. Pécsett szerezte közgazdász diplomáját. 7 évet dolgozott az Egyesült Államokban, ahol ezalatt MBA diplomát szerzett, majd egy évet Kínában. Dolgozott nemzetközi és hazai nagyvállalatoknál egyaránt, vezetőként, tanácsadóként, coachként. 25 éve foglalkozik stratégiai változások vezetésével, valamint vezetők, menedzsment csapatok támogatásával. Ügyfelei […]
Erdélyi Ádám

Erdélyi Ádám, a Digitális Mindenes, már több mint 4 éve segíti a magyar KKV-kat különböző digitális eszközök bevezetésében, legyen szó egy komplex automatizált marketing rendszerről, modern ügyviteli rendszerről vagy profi céges emailezésről. A Google Workspace-szel a kezdetek óta dolgozik. Ezt használja a saját vállalkozásaiban is és több tucat magyar cégnek vezette már be az elmúlt […]
Dr. Szabó János

Dr. Szabó János, Ph.D.-fokozatot szerzett pszichológus, ADHD-coach, önismereti és személyiségfejlesztő tréner, kutató, képzésben lévő sportterapeuta. Habár még csak 37 éves, igencsak változatos képzési, karrier- és életutat tud maga mögött: korábban dolgozott az egészségügyben, tudományban, sportban, oktatásban, és gyermekvédelemben. Dolgozott és élt már Magyarországon, Németországban, Dániában, 4 nyelvet beszél (német, magyar, angol, dán), 8 sportágat űz […]
Ronga Lilla

Ronga Lilla a The Bright Academy alapítója, szenvedélyesen támogatja az embereket abban, hogy önazonos és szívből jövő vállalkozásokat építsenek, ezáltal terjesztve a fényt. Több, mint tízéves üzleti tapasztalatát digitális vállalkozásainak hála, a világ felfedezése közben szerezhette meg. Bevételének jelentős részét folyamatos önfejlesztésbe és a lehető legmagasabb színvonalú oktatásokba fekteti, hogy minél tisztább működésben, a lehető […]
Miklós Krisztina

Miklós Krisztina vagyok. Pedagógus-bölcsészként diplomáztam, majd elindultam saját önismereti utamon. Először a világ tükrében szerettem volna megismerni önmagam, amihez három különböző légitársaság és 11 évnyi légiutas-kísérő munka adta az alapot. Miután a harmincas éveim közepéhez értem, életem legmeghatározóbb fordulata következett: Édesanyává tett kislányom megszületése. Ekkor ismerkedtem meg az addig teljesen feltáratlan mélységeimmel, soha azelőtt át […]
Dr. Tóth Judit

Dr. Tóth Judit Lenke vagyok, adatvédelmi szakjogász. 2013 óta foglalkozom adatvédelemmel, kezdetben nemzetközi speditőr és szállítmányozó vállalatok adatvédelmi gyakorlatának kidolgozásában segédkeztem, majd mint céges jogász, rendre megörököltem az adatvédelmi felelős pozíciókat is. A PRE-GDPR időszak alatt sok újdonsággal nem kellett számolnia egy cégnek. Elég volt, ha minimálisan megfelelt az adatvédelmi előírásoknak. Ugyanakkor a 2018-as adatvédelmi […]
Gellér Marianna

Gellér Marianna vagyok, edző, hatha és női jóga oktató, valamint coach végzettségekkel rendelkezem és nőiség fejlesztéssel foglalkozom. Mit jelent ez? A hozzám forduló nőket segítem a külső nyomások és a külvilág „kelljei” mellett visszatalálni önmagukhoz, a testi-lelki-mentális összhangjukhoz. Ahhoz az organikus életmódhoz, ami nekik valóban működik (táplálkozás, mozgás, párkapcsolat, munka, hivatás), és ahhoz a szabad […]
Szalai Szabolcs

2016 óta foglalkozom pénzügyi tudatossággal. Azóta már több ezer konzultáció során tudtam segíteni hozzád hasonló emberek és cégek számára is. Nem csak az elméleti hátterét ismerem a pénzügyeknek, hanem napi szinten találkozom magánemberek és cégek élethelyzeteivel, legyen ez bevételnövelés, lakásvásárlás, befektetés, adóelőnyök kihasználása, cégeknek béren kívüli juttatások és még sok egyéb terület. Járatos vagyok a […]
Urbán Rita

Urbán Rita vagyok táplálkozási tanácsadó, aerobik edző és élelmiszermérnök. Életem során mindig is érdekelt az egészséges életmód és a táplálkozás. A Debreceni Egyetemen szereztem élelmiszermérnök diplomát, majd később elvégeztem a táplálkozási tanácsadó képzést. Folyamatosan fejlesztem magam, különféle irányokba is, hogy minél alaposabban tudjak segíteni a hozzám fordulóknak. Célom, hogy segítsek másoknak is megtalálni az egészséges […]
Marczinkó Ágnes

10 éve gyakorlom rendszeresen a jógát, amely az életem megkerülhetetlen részévé vált. Jelenleg aktívan oktatok két jógastúdióban, ezentúl egyéni meditációs és jóga folyamatokat is vezetek, segítve az embereket abban, hogy javítsák életminőségüket, növeljék önismeretüket és megtalálják belső békéjüket. Célom, hogy segítsek az embereknek a mindennapi stressz leküzdésében, a testi-lelki egyensúly megtalálásában és az önismeret elmélyítésében. […]
Megyeri Szilvia

A német nyelv iránti rajongásom már kiskoromban megmutatkozott. Hamar rájöttem arra, hogy nemcsak beszélni szeretném a nyelvet, hanem tanítani is. Elvégeztem az egyetemen a germanisztika és pedagógia szakot, és ezzel egy időben a Goethe Intézetnél felsőfokú, nemzetközileg elismert nyelvvizsgát szereztem. Többször jártam Németországban ösztöndíjas programok keretében, így volt alkalmam tapasztalatot szerezni autentikus kulturális közegben mind […]
Huszárik Csilla

8 éve dolgozik marketing szövegíróként. Ez idő alatt számtalan hazai és nemzetközi céggel, valamint vállalkozóval dolgozott együtt, hogy online felületeikre olyan nívós tartalmat készítsen, melyet nemcsak az olvasók, de a keresőmotorok algoritmusai is értékelnek. Az elégedett ügyfelek számának növekedésével csapatépítésbe kezdett és mentorált kezdő-, valamint haladó szövegírókat. Ma már saját nemzetközi marketing ügynökségét vezeti.
Szabó Eszter

Már az egyetemi tanulmányaim mellett is tanítottam, korrepetáltam, segítettem gyerekeknek a francia és az angol nyelv elsajátításában. Később már elkezdtem érettségire illetve nyelvvizsgára is felkészíteni a diákokat. Ahogy egyre jobban belemerültem a tanításba, egyre biztosabb voltam abban, hogy én ezt szeretném csinálni: tanítani akarok! Tanári diplomám megszerzése után rögtön lehetőségem nyílt Angliában egy táborban […]
Budai Gergely

Több, mint 17 éve foglalkozik készségfejlesztő tréningekkel, Magyarországon és külföldön számtalan tréninget tartott már cégeknek, intézményeknek, de akár állami szférákban lévő szervezeteknek is. Emellett egyéni folyamatokat visz, mind vezetői, középvezetői és mind pedig life coaching területeken. A modern pszichológia és kulturális antropológia területén végzett tanulmányait és tapasztalatait munkája során ötvözi a saját másfél évtizedes spirituális […]
Babos Éva

Több, mint 20 éve dolgozom elsősorban vezetők motiváció alapú fejlesztésével. Közel 12 évet töltöttem el HR igazgatóként az IKEA és Synergon cégeknél. 2001-ben ültem át a tanácsadói székbe, azóta saját vállalkozásomat, a Contact Points Kft-t vezetem és dolgozom tanácsadóként, szervezetfejlesztőként, trénerként. Ügyfeleink többsége nagyvállalatok, és azok vezetői. Több, mint 19 éve a Thomas DISC rendszernek […]
Tóth Viktor

Kisebb kkv-k online marketingeseként mélyítette el tudását a Google Ads és Facebook hirdetések világában. Később az ország legnagyobb kuponos szolgáltatójánál dolgozott in-house PPC strategist-ként. 2019 óta erősíti A Klikkmánia csapatát, az ügynökség számos hazai nagyvállalattal dolgozik és dolgozott már együtt, mint például a Jófogás, a Profession.hu, vagy a Nanushka. Főbb feladata a nagyobb ügyfelek kampánykezelése […]
Müller Ádám

Müller Ádám kreatív designer egy tapasztalt és elismert szakember, aki széleskörű ismeretekkel rendelkezik a digitális design és művészeti területeken. Évfolyam elsőként szerezte meg a Digital Art and Design diplomáját. Jelenleg szabadúszóként dolgozik nemzetközi klientúrával, többek között olyan vállalatokkal, mint a kiterjesztett valósággal (Augmented Reality) foglalkozó Inclusify AG (ACP Gruppe csoport tagja) Németországból, valamint más kis […]
Veisz Evelin

Veisz Evelin vagyok, SEO szakértő és tanácsadó. 2014-ben végeztem a BGF Külkereskedelmi Karán marketingmenedzsment szakon, és már 9 éve dolgozom online marketing szakterületen. 2017-ben léptem ki a munkahelyemről, hogy keresőoptimalizálást tanuljak, és szabadúszóként dolgozzak. Nemzetközi SEO kurzusokon és konferenciákon vettem részt, ahol a legjobb embereket ismerhettem meg a szakmában. A megszerzett szakmai tudásnak köszönhetően azonnal […]
Kétyi Balázs

Digitális termékek – és a tervezési folyamatokhoz kötődő stratégiák készítésével foglalkozom, jelenleg mint Product Design Lead. Fő fókuszomban van a komplex digitális termékek felületeinek – és design rendszereinek tervezése, illetve üzleti igények lefordítása design központú gondolkodásmódon keresztül. A digitális termékek tervezését és ehhez kapcsolódó gondolkodásmódot alkalmazom és oktatom. Jelenleg designerként, mentorként és egyetem oktatóként is […]
Vidra Réka

Több éve foglalkozom vizuális kommunikációval: a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika tanszékén végeztem, tanítottam felnőttképzésben grafikusokat tervezőgrafika gyakorlatra, elméletre és művészettörténetre, valamint tanítottam rajziskolában mindenféle korosztályt. Dolgoztam színes ügyfélkörrel rendelkező marketingügynökségnél, két éve pedig szabadúszóként foglalkozom honlapok és applikációk felhasználói felületeinek vizuális megjelenésével, arculatok tervezésével és gondozásával, digitális és nyomtatott marketing-anyagok, kiadványok tervezésével és szerkesztésével. Emellett […]