Ki nem mondott gondolatok, el nem hangzott szavak!
Az asszertivitás röviden, tömören a hidegvérű, higgadt önérvényesítés. Bizonyára sokak számára ismerős az az archetípus, akinek egy – egy vitahelyzetben a szeme sem rebben. Arra törekszik, hogy mindenki számára előnyös, azaz win – win szituációt teremtsen úgy, hogy figyelembe veszi a saját és mások érdekeit is. Az asszertív viselkedés tulajdonképpen azt jelenti, hogy képesek vagyunk különböző helyzetekben képviselni a sajátunk és mások érdekeit is. Bármilyen konfliktusban a megoldás és párbeszéd higgadt formáját választjuk, kerüljük az agresszív viselkedési formákat. Ahány ház annyi szokás, ahogy a mondás tartja, tehát legalább ennyiféle a kommunikációs stílusunk is. Rengeteg információt hozunk otthonról, a környezetből, ahol felnőttünk és még többet „szedünk magunkra” az évek során.
Ez a tréning abban fog segíteni, hogy lefejtsük magunkról ezeket a rétegeket. Majd eme hasznos információk tudatában újraépítsük kommunikációnk alapjait. A hétköznapokban sokszor tapasztalhatjuk, hogy a kommunikációs formák eltérése miatt rengeteg feszültség gyűlik fel, amit csak görgetünk magunk előtt. Az asszertív kommunikációs tréning gyakorlatok segítségével, különböző helyzetekben mutatja be az asszertív kommunikáció lényegét. Nézzük, milyen kommunikációs technikákat ismerünk eddig, a mindennapi életben.
Az áldozat, az elkerülő és a tétova
Képzeljünk el egy rövid történetet. Éppen a nyaralásod második napját töltöd, miközben kipakoltad a piknik kosarad a strandon. Kezdesz éhes lenni, a gondosan becsomagolt szalámis szendviccsel a kezedben leheveredtél a pokrócra, miközben megcsörren a telefonod. A főnököd keres. Agresszív hangon közli veled, hogy holnap Budapest környékén jár, és szeretne egy halaszhatatlan meetinget és van néhány email is ami rád vár. A te válaszod pedig: Rendben, ott leszek. Természetesen később egész nap magadban fortyogsz és dühös vagy. Ez az elkerülő viselkedés, amit gyakran alkalmazunk a munkahelyünkön. Passzív viselkedés hátterében az áll, hogy szeretnénk mások vagy a másik fél elfogadását kivívni. Az asszertív kommunikáció ezzel szemben azt segíti, hogy ki tudd fejezni a saját gondolataidat a segítségével.
Az agresszív viselkedés is gyakori vendég sajnos mindennapokban. Szintén egy rövid történettel tudjuk igazán jól illusztrálni. Hazamegyünk egy hosszú nap után az irodából és a lakás romokban áll, tele van mosatlannal a mosogató. Kikelsz magadból és kiabálni kezdesz, mindenkinek leharapod a fejét. Ha ezek közül bármelyiket is szoktad alkalmazni, akkor ez a tréning abban segít majd, a továbbiakban az asszertív kommunikáció mesterévé válj. Az asszertív viselkedés nem azt jelenti, hogy mindenáron önérvényesíts. Sokkal inkább abban segít, hogy résztvevők úgy érezzék, csökken a stressz és mindenki számára előnyös a végkifejlet. Az asszertív kommunikáció egyik fontos alapeleme az önismeret, amit gyakran elfelejtenek.
Asszertív viselkedés a munkában és otthonodban is
Az asszertív kommunikáció nem csak a munkában segít majd, hanem gyakran a magánéletben is. Ez a kommunikáció tréning nem csak egy lesz majd a sok közül, a hasznos gyakorlatok fejlesztik majd a kommunikációs technikádat. Az asszertív ember képes úgy kommunikálni, hogy ügyesen balanszíroz a saját érdekeinek érvényesítése és a másik fél szükségleteinek figyelembe vétele között. Néhány példa arra, hogyan tudod te is az asszertív viselkedést és kommunikációs techinkát beépíteni a mindennapokba!
- Ha munkahelyi vagy magánéleti konfliktusba kerültél, mindig használd az ÉN névmást! Kerüld el a ” De te olyan vagy” vagy a ” Ez is a te hibád” kifejezéseket. Önmagadról és a saját érzéseidről beszélj.
- Az asszertív kommunikációs technika alapja, hogy objektíven felméred a helyzetet és kerülöd az indulatból fakadó kommunikációt.
- Törekedj a win- win felállásra, hogy a konfliktusban résztvevők ne érezzék a további stresszt.
Miről szól az asszertív kommunikáció tréning tanfolyam?
Az asszertív kommunikációs tréning megtanít arra, hogy megtaláld az arany középutat az alárendelő és az agresszív kommunikáció között. Az asszertivitás nem azt jelenti, hogy nem tudunk nemet mondani, vagy azt, hogy csak a saját érdekeinket nézzük. A tréner és tréning abban nyújt segítséget, hogy mindkét fél nyertesen jöjjön ki bármilyen nehezebb helyzetből. Az asszertív kommunikációs tréning során megtanulod az értő figyelem, az Én – üzenetek és a határkezelés fogalmát és fontosságát.
Kiknek ajánljuk a tanfolyamunkat?
- Azoknak, akik úgy érzik, az asszertivitás megoldást jelenthet a mindennapjaikban.
- Azok számára, akik nem tudják személyesen tréner segítségét igénybe venni, vagy nem Budapest környékén élnek.
- Ha úgy érzed, nem hatékony a kommunikációs technikád, nem vezet eredményre.
- Ha gyakran kerülsz ki vesztesen vitákból.
- Ha soha nem mered vállalni a véleményed, akkor ezt a tréninget neked találták ki!
- Ha inkább email formájában kommunikálsz és nem személyesen.
Az asszertív tréning és az asszertivitás természetesen nem megoldás mindenre. Az asszertivitás kicsit olyan, mintha egy új nyelvet vagy kommunikációs formát sajátítanál el, türelem szükségeltetik hozzá. Ez az asszertív kommunikáció tréning profi tréner által összeállított hiánypótló anyag, ami tartalmazza az asszertivitás alapjait. Ha úgy érzed az asszertivitás a te utad a jövőben és a fejlődés egyik alapköve lehet, tekintsd meg tanfolyamunkat!